A labdarúgó NB I-ben a 25. forduló mérkőzéseit játszották a csapatok. Az egriek Kecskeméten 3-1-re kaptak ki. A fiatal Zvara Dávid lőtte az Eger szépítő gólját.
Miközben pénteken a klub lényegében ultimátumot kapott a várostól a létesítményhasználattal kapcsolatban, az NB I-es csapat Kecskeméten lépett pályára a 25. fordulóban.
A hazai lila-fehérek, csakúgy mint az őszi debreceni meccsen, most is egy egri öngóllal – ezúttal Rakovics megmozdulásának köszönhetően – jutottak vezetéshez a 6. percben. Húsz perccel később már 3-0-ra vezetett a KTE. Először Mohl ültette be Rakovicsot a hintába és lőtte a második hazai gólt, majd rá négy percre Rajczi lépett ki a védők közül és Sztankó lábai között gurított a kapuba. Az egri válasz a 34. percben érkezett. A csereként beállt fiatal Zvara Dávid élete második NB I-es mérkőzésén megszerezte első gólját. A második félidőben sokkal jobban játszott az Eger, de ez a gólokban már nem mutatkozott meg, 3-1-re nyert a KTE
A kecskeméti szurkolók a végén „Hajrá Eger!”-rel köszöntek el a vendégcsapattól, méltányolva azt, hogy a jelen helyzetben sem feltartott kézzel állnak fel a soros ellenféllel szemben.
Elméletben május 4-én, szombaton a Pécset fogadják az egriek, de a váci stadion, mint helyszín a többségi tulajdonos, John Marsall időközbeni visszalépését követően kérdésessé vált – mint ahogy az NB I-es csapat további szereplése is. Ennek tisztázása a következő napok feladata.