A Volán-társaságok átalakítása, a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ bemutatása volt a témája a Közlekedési Klub legutóbbi összejövetelének. Az új struktúrától azt várják, hogy a régiós társaságok az eddigieknél költséghatékonyabban szolgálhatják a közösségi közlekedést, ami a szolgáltatás minőségének javításával az utazók érdekét is szolgálja- hangzott el.
Havonta ülésezik a Közlekedéstudományi Egyesület Heves Megyei Területi Szervezete. Rendezvényeiken elsősorban helyi szakmai problémákra világítanak rá, illetve a közlekedők igényeit szeretnék megismerni, abban segítséget nyújtani.
A Volán társaságoknak 2006 és 2011 között több mint 13 milliárd 700 millió forint vesztesége keletkezett. Többek közt ezek rendezése tette szükségszerűvé a Volán társaságok átalakítását, amelynek következtében 2014 év végéig meg kell valósítani a teljes fúziót. Ennek eredményeként összesen hét regionális szolgáltató alakult. Az Agria Volán Zrt. a Közép-magyarországi régió keleti körzetébe nyert besorolást a Nógrád Volán Zrt., a Hatvani Volán Zrt., a Jászkun Volán Zrt., valamint a Mátra Volán Zrt. társaságában – mondta el Úti Csaba, a Hatvani Volán Zrt. vezérigazgatója.
Az integráció a hatékonyság növelésén túl a jármű- és eszközbeszerzést is gyorsíthatja majd, hiszen nem 24 cégnek, hanem csupán hétnek kell majd összehangoltan dolgoznia a közbeszerzésen. Ennek köszönhetően az új buszok várhatóan 2014 elején állhatnak forgalomba.