Motorok zajától volt hangos a hétvégén az Ecséd melletti tisztás, ahol idén is megtartották a motorosok búcsúját. A két keréken utazók védőszentje, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére rendezett zarándoklat idén hetedik alkalommal várta a motorosokat az ország minden tájáról és határon túlról is. Az eseményen megemlékeztek a motoros papként ismert Kádár István apátról is, aki tavaly novemberben hunyt el.
Előadásokkal, hagyományőrző bemutatókkal és zenei koncertekkel várták idén is a részvevőket az ecsédi Mária-kápolnánál. A zarándoklat célja a fiatalok, a motorsport iránt érdeklődők közösségé formálása, a balesetmentes közlekedés hangsúlyozása, valamint a Mária-tisztelet megőrzése. A motorosok szerint a hit igenis jól megfér a néha talán túlságosan is kihívónak, világiasnak tűnő motoros életmóddal. A szentmisét dr. Ternyák Csaba érsek mutatta be, szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogyan kell az úton keresztény ember módjára viselkednünk. A szentmise után a hagyományos áldás következett, amelyen a főpásztor kérte a Szűzanyát, hogy gondviselő jósága oltalmazza a járműveket, és adjon szerencsés megérkezést az utazóknak.