Európa-nap

Információs sátorral, civil szervezetek programjaival, koncertekkel, ételkóstolóval várták a szervezők a látogatókat az Európai-nap egri rendezvényén. A programon nemcsak az unióról és tagországairól, hanem Eger testvérvárosairól is kaptak információkat az érdeklődők.

Az Európai Unió vezetői 1985-ben, a milánói csúcstalálkozón határoztak úgy, hogy május 9-e Európa napja legyen, annak emlékére, hogy 1950-ben ezen a napon vetették fel először az Unió létrehozásának ötletét. Egerben az egri önkormányzat és a megyei Europe Direct Információs Központ harmadik éve csatlakozik a rendezvényhez, melynek elsődleges célja az, hogy az Európai Uniót, a tagországokat, az unió kínálta lehetőségeket, előnyöket, az állampolgárok jogait jobban megismerjék az érdeklődők.
Az egri önkormányzat nagy hangsúlyt fektetett a testvérvárosok bemutatására is.
A rendezvényen egész napos programokkal, többek között koncertekkel, az egyes tagországokra jellemző ételek kóstolásával is várták a látogatókat a szervezők.