Betörtek egy idős házaspárhoz vasárnap éjjel Egerszalókon. A nyolcvan év fölötti férfit és nőt megkötözték és vélhetően bántalmazták is. Információink szerint a házaspárra hétfőn reggel az ápolójuk talált rá, a 84 éves férfi ekkor már halott volt. Mozgáskorlátozott feleségét jelenleg az egri kórházban ápolják. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást.
Teljesen lezárták az utcát ahol a bűncselekmény történt. Egerszalókon ebbe a családi házba törtek be vasárnap éjjel. Az itt élő idős házaspárt megkötözték, bántalmazták, az elkövetők némi készpénzt vittek magukkal.
“Az elkövetők az idős házaspárt megkötözték, majd ezt követően elmenekültek a helyszínről. A házaspár férfi tagja a helyszínen életét vesztette, feleségét pedig a mentőszolgálat orvosi ellátás céljából elszállította” – nyilatkozta Vámos Boglárka a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság
sajtószóvivője.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a 84 éves férfi halálát mi okozta. A szomszédok semmit sem hallottak, megrendítette őket az eset.
Úgy tudjuk a házaspárra hétfőn reggel egy szociális gondozó talált rá, a 81 éves asszony ugyanis néhány éve tolószékbe kényszerült és ápolásra szorult. Őt reggel az egri kórházba szállították.
“Az arcán lévő horzsolásokkal, zúzódásokkal, szállították be az ambulanciánkra, számos vizsgálatot végeztünk,amelyekkel igazán súlyos, baleseti ellátást igénylő sérülést kizártuk” – nyilatkozta dr. Gyurina László a Markhot Ferenc Kórház Traumatológiai Osztályának
főorvosa.
A helyszíni szemle jelenleg is tart, a rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást.
A nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem nyilatkozik a rendőrség a hétfői egerszalóki rablásról. Egyelőre azt sem tudni, hogy a bántalmazásba halt-e bele az idős férfi. A helyszíni szemle jelenleg is tart, a rendőrség nagy erőkkel van jelen a településen. Hivatalosan csak annyit közöltek: az eset óta eddig 80 személyt hallgattak ki tanúként az üggyel kapcsolatban. Ugyanakkor cáfolták azt a hírt, mely szerint néhány hete ugyanitt hasonló rablás történt, amelyben szintén bántalmazták a lakókat. Közleményben azt írták, a hétfőihez hasonló brutális eset öt éve nem történt Egerszalókon. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a 112-es segélyhívó számon várja azokat a bejelentéseket, amelyek az esettel kapcsolatban érdemi információval szolgálhatnak.