Pünkösdkor tartotta az Ezüstidő Szabadidős Egyesület az országos és határon túli nótás találkozót. A kétnapos rendezvény első napján arra keresték a választ: mit lehet tenni a magyar nótáért, hogyan válhat újra kedveltebbé, és hogyan örökíthető át a következő generációknak.
A 2011-ben megalakult Magyar Nótások Országos Szövetsége már tavaly is elérte: a Magyar Dal Napjához kapcsolódva legyen a magyar nótának is napja. Idén ezt folytatni szeretnék. Arra kért mindenkit Siska András elnök, hogy azon a napon szervezzenek magyar nóta programot is. A szövetség elnöke arról is beszélt, hogy sokan önerőből, minden támogatás nélkül terjesztik, segítik a magyar nótát. Nógrádi Tóth István, a Magyarnóta Szerzők és Énekesek Országos Egyesületének elnöke nem látja olyan rózsásnak a helyzetet, mint a többiek. Szerinte a magyar nóta kiszorult a falunapokról, rendezvényekről és a médiából. Amíg régen havi 50-70 fellépése volt egy-egy magyarnóta-énekesnek, most alig néhány. A kultúrházak vezetői közül sokan giccsnek tartják a magyar nótát. Szerencsére sikerült elindítani a Dankó Rádiót, és idén megünneplik Dankó Pista születésének 155. évfordulóját is – mondta Nógrádi Tóth István. Azt is szeretné elérni, hogy a magyar nóta hungarikummá váljon – megtette a kezdő lépéseket. A Szervező Ezüstidő Szabadidős Egyesület több hónapig készítette elő a fórumot. Beszéltek a minőségről, arról, hogy vissza kellene hozni a működési engedélyt, hiszen ma bárki felléphet, énekelhet magyar nótát. A másnapi amatőr nótaversenyen huszonöten léptek fel, Felvidékről és Erdélyből is érkeztek magyarnóta-énekesek.