Egerbe is elhozták Don Bosco olasz katolikus rendalapító ereklyéjét. A fiatalok megsegítőjeként, nevelőjeként élő pap által alapított szalézi rend Magyarországon éppen száz éve kezdte meg működését.
Bosco Szent János, olasz katolikus pap, a szalézi rend megalapítója szegény családban született, és pappá szentelése után arra törekedett, hogy a szintén szegénysorsú gyermekeket segítse és nevelje.
Don Bosco ereklyéjét világ körüli zarándokútra kísérik a szalézi rend tagjai, hogy minél többen érezzék: Don Bosco velük van. Magyarországra május 17-én érkezett, tíz nap alatt tizenöt városban látható. Az ereklyét, mely valójában Don Bosco jobb keze, a méretarányos viaszfigura mellkasi részében helyezték el.
Az ereklye fogadása után püspöki szentmisét mutatott be Palánki Ferenc segédpüspök az egri Bazilikában. Don Bosco ereklyéje tovább zarándokol a világban, 2009 óta több mint 130 országba jutott már el. Magyarországon különlegessé teszi a zarándokutat az is, hogy a szalézi rend magyarországi letelepedésének 100. évfordulója is egybeesik az ereklye hazai útjával.