Előzetes letartóztatásban van az egerszalóki tragédia gyanúsítottja. P. Péter ellen halált okozó testi sértés gyanújával indított eljárást a rendőrség.
Egy idős házaspárhoz törtek be május 20-án kora reggel Egerszalókon. A nyolcvan év feletti férfit és nőt megkötözték, bántalmazták, majd a házban található készpénzt elvitték. A 84 éves férfi a helyszínen meghalt, feleségét zúzódásokkal, horzsolásokkal szállították kórházba.
A rendőrség 30 órán át végezte a helyszíni szemlét, ezzel párhuzamosan elkezdték a tanúk kihallgatását. Több mint száz embert hallgattak ki. Május 27-én, az esti órákban őrizetbe vett a nyomozó hatóság egy egerszalóki férfit, aki az eddig rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság P. Péter ellen halált okozó testi sértés bűntett és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Ma – a nyomozó hatóság kezdeményezése alapján – az Egri Járásbíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. A TV Eger úgy tudja: a gyanúsított az idős házaspár unokája.