Ismeretlen fenyegette bombával az Egri Járás Bíróságot kedden délelőtt. Az épületet azonnal kiürítették. Végül semmit nem találtak a rend őrei, 19 tárgyalás maradt el.
Bombával fenyegette egy ismeretlen az Egri Járás Bíróságot kedden délelőtt. A bejelentés negyed 10 után érkezett, a rendőrség azonnal kiürítette az épületet. A bíróság előtti kereszteződésben rendőr irányította a forgalmat, az épület előtti járdákat azonban nem használhatták a gyalogosok, kerülniük kellett. A bombát majdnem két órán át keresték a rendőrök, azonban semmit nem találtak – tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. 11 óra után feloldották a lezárást. Az ügyben az Egri Rendőrkapitányság nyomoz ismeretlen tettes ellen, közveszéllyel való fenyegetés miatt. A mai napon összesen 19 tárgyalás maradt el az Egri Járás Bíróságon és az Egri Törvényszéken a bejelentés miatt.