Harminc napos házi őrizetbe helyezte K. Ágnest az Egri Városi Bíróság. Ez azt jelenti, hogy a gyanúsított nem hagyhatja el lakóhelyét, a kényszerintézkedés szabályainak betartását a rendőrség ellenőrzi. A döntés indokai között a feltételezett cselekmény tárgyi súlya mellett a tanúk befolyásolásának, valamint újabb bűncselekmények elkövetésének veszélye szerepel. A rendőrség jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás és többrendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt vette őrizetbe a 61 éves nőt június 12-én. A nyomozás adatai szerint K. Ágnes és társa megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2010-ben és 2011-ben rendszeres haszonszerzésre törekedve több magánszemélytől kértek kölcsönt állítólagos svájci örökségük felmerült költségeinek fedezésére. A rendelkezésre álló adatok alapján a milliárdos nagyságrendű örökség nem létezik, így a gyanúsítottak a sértetteket jogtalan haszonszerzés céljából megtévesztették. Az ügyészség kéri, hogy valaki érintett az ügyben jelentkezzen a hatóságoknál, vagy az ügyészségen vagy a rendőrségen.