Hamarosan törvényesen és legálisan járhatják az erdőt a lovasok és a kerékpárosok. Az erdőtörvény eddig erre nem adott lehetőséget, mindenki, aki így tett, törvénysértést követett el. Ez az állapot tizenhét évig tartott.
Az eddig érvényes erdőtörvény – bármilyen furcsa – járműnek vette a lovat. Így a lovasok csak a számukra kijelölt úton járhattak. Ilyen viszont nagyon kevés volt. Horváth László képviselőtársával, Potápi Árpáddal önálló indítványt nyújtott be az erdőtörvény módosítására. Azt szerették volna elérni, hogy az erdei utakat a lovasok is használhassák. A törvénymódosítást 97 százalékos támogatással fogadták el. A szabályokat a kerékpárosokra is kiterjesztették.
Ettől kezdve tehát gyalog, lóval és kerékpárral az erdőben mindenki szabadon tartózkodhat, kivéve a fokozottan védett és a frissen fásított területeket. És persze nem szabad az utakról letérni.
Az erdei utakon viszonylag kevés lovas jár, sportolók, hobbilovasok és a lovas turizmusban résztvevők.
A crossmotort és a kvadot kitiltják az erdőből. Ez utóbbit olyannyira, hogy kvaddal sem dolgozni, sem vadászni járni nem lehet.