Augusztus 1-jétől áldozatvédelmi program indul Heves megyében. Bár az egész megyét érinti, három területet kiemelten kezelnek: Pétervására és Gyöngyös környékét, a dél-hevesi régiót. Informálni is szeretnék az embereket, hangsúlyt fektetnek a prevencióra. Az pedig, aki áldozattá vált, anonim módon is kapcsolatba kerülhet a segítőkkel.
Egy Heves megyei iskoláról beszélt Horváth László kormánymegbízott a projekt nyitórendezvényén, az iskolában rendszeresen inzultálta, bántalmazta néhány diák a társait. Mint utóbb kiderült: az áldozatok azért nem szóltak, mert úgy gondolták, hogy a tanárok úgy sem tudnak semmit tenni. Ez a bizalmatlanság felnőtt korra megcsontosodik – mondta a kormánymegbízott. A bizalom építése sziszifuszi munka. Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint először a fogalmakat kell tisztázni: kit nevezünk áldozatnak, kit bűnösnek. Megkönnyezünk egy áldozattá vált gyerekeket, a szülőket megkövezzünk, miközben lehet, hogy ők is áldozatok – fogalmazott. A Tutor Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat most induló kétéves projektje azt célozza, hogy az információkat minél több emberhez el tudják juttatni, kiépüljenek az áldozatok szükségleteinek megfelelő szolgáltatások. Az Együtt az áldozatvédelemben a társadalmi integrációt elősegítő támogatásokat nyújt majd.Prevenció, a trauma feldolgozása, terápia, tréningek, ingyenes zöld szám, biztonságos honlap – ezekkel próbálják segíteni majd az áldozattá vált embereket. Mentálhigiénés szakemberekkel, pszichológusokkal dolgoznak együtt. Azt szeretnék, ha legalább kétszáz embert be tudnának vonni a programba. Heves megyében a bűncselekmények nagy része vagyon elleni, elsősorban lopás.