Egy napra kerekesszékbe ült, hogy maga is megtapasztalhassa a mozgássérült emberek nehézségeit Csarnó Ákos LMP-s képviselő. A város közintézményeit és köztereit ezúttal akadálymentesítés szempontjából figyelték meg. Mint elhangzott: sok még az átalakítandó hely a városban, de elsősorban a fejekben kell rendet tenni.
Egy útpadka vagy egy csatornafedél is okozhat fejtörést egy mozgássérült embernek. Az eléjük gördülő akadályokat térképezte fel Csarnó Ákos képviselő, amikor két évvel ezelőtti ígéretének megfelelően egy napra kerekesszékbe ült, hogy bejárja Egert és kipróbálja, milyen mozgáskorlátozottan közlekedni a városban.
Márkus László is végigkísérte a képviselőt, aki már jól ismeri a kerekesszékesek mindennapjait. Azt mondta: Egerben az épületek 80 százalékába lehetetlen bejutnia egy mozgáskorlátozott embernek, ezen kéne javítani.
A kerekesszékeket egy miskolci cég kölcsönözte az akcióhoz. Somosi János műhelyvezető szerint bár több városban is próbálkoztak már hasonló kezdeményezéssel, Eger az első, ahol meg is valósult a kerekesszékes nap.
A nap tapasztalatait sajtótájékoztatón összegezték a résztvevők. Nagy Bendegúz rehabilitációs szakmérnök hangsúlyozta: bár az akadálymentesített közterek, illemhelyek és épületek a legfontosabb megoldandó problémák a gyakorlatban, elsősorban a fejekben kell rendet tenni.