Közgyűlés

Csökken Egerben is a kéményseprés díja július 1-től, a jelenlegi 3200 forintról maximum 2000 forintra változik. Első fordulóban határoztak a képviselők az Egri Járási Földhivatal helyi védelem alá helyezéséről, valamint a Civil Ház fenntartására vonatkozó szerződés határozatlan időre történő meghosszabbításáról. A nyári szünet előtti utolsó közgyűlésen megszavazták a város új esélyegyenlőségi programját és intézkedési tervét is.

Az ülésen egy perces néma felállással tisztelegtek a közelmúltban elhunyt Irlanda Dezső nyugalmazott középiskolai tanár emléke előtt, majd kihirdették az Országzászló elhelyezésére, és a Pyrker tér több ütemben megvalósítható térrendezésére kiírt pályázat eredményét. Az engedélyezési terveket a bíráló bizottság döntése értelmében Wild László építész, Szakács Barnabás tájépítész és munkatársaik készíthetik el. Módosította a testület a Lajosváros keleti részére vonatkozó szabályozási tervet, valamint döntött a Széna tér, Farkasvölgy utca, Tátra utca zöldterületeire vonatkozó szabályozási tervek végső szakmai véleményezésre küldéséről. A bizottsági ülésekről való hiányzás újraszabályozása érdekében tárgyaltak az az alapokmány módosításáról. A rendelet-tervezetet 15 napra közszemlére teszik. A képviselők elfogadták több önkormányzati cég beszámolóját a működési célú ill. közhasznú támogatás felhasználásáról. A régóta üresen álló Dobó utca 30. alatti ingatlant szeretné az államtól megszerezni a város. Az épületben a vár belvárosi turisztikai fogadóhelyisége, a TDM irodája és egy borkultúrát bemutató pince mellett a Dobó István Vármúzeum irodái is helyet kapnának. Mezőgazdasági tevékenység folytatására újabb ingatlanokat vásárol az önkormányzat a Vízköze-dűlőben. Az önkormányzat egy millió forintot ad az idei Egri Bikavér Ünnep megrendezésére, ugyancsak ennyivel támogatja a Bródy, Gárdonyi és Kálnoky jubileumra megjelenő irodalmi kötet kiadását. A Magyar Vöröskereszt Eger Területi Szervezete 150 ezer forintot kap hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatásához, míg a Szilágyis Alapítvány 40 ezer forintot az iskola által szervezett történelemverseny lebonyolításához. A testület tagjai nem támogatták a hat évfolyamos gimnáziumi képzés bevezetését a Szilágyi és Pásztorvölgyi Gimnáziumban. A Hegyifutó Magyar Bajnoksághoz 200 ezer forinttal járul hozzá a testület. A grémium támogatta az Uránia mozi épületének felújítását szolgáló pályázat előkészítését, amely a Norvég Alap támogatásával valósulna meg. Az Eszterházy téren lévő Kígyóölő szobrot áthelyezik és megőrzésre a budapesti Mementó Szoborparkba kerül.