Ezerötszáz hallgató végzett idén az Eszterházy Károly Főiskolán. A mester és alapképzésben, felsőfokú szakképzésben végzők pénteken és szombaton vehették át diplomájukat, oklevelüket. Az ünnepség végén Hauser Zoltán leköszönő rektor átadta a hivatalát szimbolizáló láncot utódjának, Liptai Kálmánnak, aki július 1-jétől a főiskola első embere. A szenátus az intézmény legmagasabb kitüntetésével, az Eszterházy Károly Emlékéremmel ismerte el Habis László polgármester főiskolát támogató munkáját.
Hauser Zoltán rektor többszörösen is jeles napnak nevezte az oklevélátadó napját. Egyrészt ez az akadémiai év zárása, másrészt pedig 250 éve érkezett az egyetemi házat építtető Eszterházy Károly püspök Egerbe.
Mátyás Ferenc, az intézmény tudományos és nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese azt emelte ki: komoly verseny folyik a hallgatókért, jóleső érzéssel tölti el őket, hogy az EKF midig a legkeresettebb felsőoktatási intézmények között van. A főiskolán négy kar működik, így közel áll Eszterházy Károly egyetemi elképzeléséhez. Az alkalmazott tudományok főiskolája cím elnyerésével tovább erősödött a meggyőződés, hogy az EKF-et egyetemmé is lehetne nyilvánítani – mondta.
A Magyar felsőoktatásért emlékplakettel tüntették ki dr. Martin Józsefet és dr. Mátyás Ferencet, több évtizedes munkájáért pedagógus szolgálati emlékérmet és professzor emeritus címet kapott dr. Rácz László és dr. Ujfaludi László. A hallgatók munkáját is elismerték. Átadták a Hallgatók a tudományért, a Hallgatók a hallgatókért, a Jó tanuló – jó sportoló díjakat, elismerték az OTDK-n legeredményesebben szereplőket.
Átvették a diplomájukat a mester-, valamint alapképzésben végzett hallgatók, OKJ-s bizonyítványukat a felsőfokú szakképzést végzettek, azok pedig, akik a nyelvvizsga hiánya miatt oklevelet nem kaphattak, a sikeres záróvizsgáról szóló igazolást.
A hallgatók visszaadták a város kulcsát, elbúcsúztak Egertől. Habis László polgármester is az egyetemmé válásról beszélt. Úgy fogalmazott: bízik abban, hogy a 250 éves álom hamarosan beteljesül. Habis László polgármesternek – támogató munkájáért – a legmagasabb kitüntetést, az Eszterházy Károly Emlékérmet adta a főiskola szenátusa.
Hauser Zoltán leköszönő rektor a főiskola minden polgárának és vezetőtársainak is megköszönte az áldozatkész, szakmailag hiteles, lelkiismeretes munkát, majd átadta a hivatalát szimbolizáló láncot utódjának. A főiskola négy karának végzősei két napon vehették át a diplomájukat. Összesen több mint 1500 hallgató fejezte be idén a tanévet, 590-en alapképzésben, 442-en mesterképzésben, a többiek felsőfokú szakképzésben vettek részt, vagy pedagógus szakvizsgát tettek.