Kétezer pályázó közül választották a 35 díjazott közé az egri Nyitott Kapuk Egyesületet. A civil szervezet a börtön munkatársaiból alakult, a meseprogramot, ezáltal az elítélt nők és otthon maradt gyerekeik közötti kapcsolatot segítik.
2010-ben indult az egri börtönben az Esti mese program. Juhász Attila parancsnok Angliában találkozott először ilyennel. Átvették, mert úgy gondolták: tenni kell valamit a gyerekekért. A fogvatartottaknak sokk, hogy ide kerülnek, ugyanezt élik át az otthon maradt gyerekek is. Először CD-t küldhettek haza a fogvatartott nők, ezeken ők meséltek. Azóta is mesélnek, már fogyatékkal élő gyerekeknek is. Közben 2012-ben gyermekeikkel meseterápiás táborban jártak, Luzsi Margó gyermekkönyvtáros mellett Boldizsár Ildikó meseterapeuta is bekapcsolódott a programba. A Nyitott Kapuk Egyesület is 2010-ben alakult, segítik a fogvatartottak reintegrációját.
Az Erste Alapítvány Társadalmi Integrációs díjára kétezren pályáztak Közép- és Délkelet-Európából, Magyarországról ötszáz pályamunka érkezett be. A kétezer pályázó közül harmincötöt díjaztak. Az egri börtön meseprogramja, a Nyitott Kapuk Egyesület 16 ezer eurót nyert.