Már több, mint száz lakat díszíti az egyik kerítést az Eszterházy téren. A lakatfal, amelyet eddig főként turisták látogattak, egyre népszerűbb az egriek körében is. Tavaly óta egy közösségi portál is népszerűsíti a szerelmi zarándokhelyet.
Pécsett található Magyarország legrégebbi és legnagyobb szerelmi lakatfala. A hetvenes években jött létre, azóta több ezer lakat díszíti.
Kevesen tudják, de Egerben is van egy ilyen szerelmi zarándokhely, közvetlenül az Érseki Palota szomszédságában, az Eszterházy téren. A kerítés még közel sem hízott akkorára, mint a pécsi, de már kezdik felfedezni az egriek. Ez a pár néhány hete talált rá.
A lakatfalat egyelőre inkább a turisták látogatják.
Egy közösségi oldalon is népszerűsítik a helyiek a zarándokhelyet, ennek köszönhetően egy év alatt több, mint száz lakat gyűlt össze.
Akik szeretnék szimbolikusan is megerősíteni szerelmüket, barátságukat, csak elsétálnak az Eszterházy tér sarkához és egy gravírozott lakattal örök emléket állíthatnak kapcsolatuknak. Egy fontos szabály van: illik a kulcsot elveszíteni, talán a legbiztosabb a kanálisba dobni.