Tovább csökken a munkanélküliek aránya a hátrányos helyzetű Verpeléten. Huszonöt új munkahellyel és új gépsorral bővül a településen működő tésztagyár. Az üzem 2010-es alapkőletétele óta öt százalékkal csökkent a verpeléti álláskeresők aránya.
Jellemzően helyi és környékbeli munkaerőt alkalmaznak a verpeléti tésztagyárban. A jelenlegi száz fős állomány huszonöt alkalmazottal bővül az üzemben egy 140 millió forintos beruházás eredményeként.
A francia cégcsoportvezető szerint megérte bővíteni a verpeléti telephelyet, ugyanis két év távlatából kijelenthető, hogy az itt végzett munka a helyiek nagy szaktudásáról tanúskodik. Hozzátette: e mellett fontosnak tartják, hogy a nagy arányú munkanélküliség visszaszorításához is hozzájárulhattak a hátrányos helyzetű településen.
A polgármester szerint az üzemben dolgozók nagy része helyi munkaerő, ami nagy könnyebbség a településnek és a térségben is komoly munkahelyteremtő értéket képvisel.
A verpeléti üzemben két éven belül a termelés megduplázását várják a fejlesztésektől.