Egerben tett látogatást dr. Bárány István családja. Az egri születésű olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó hozzátartozóit a polgármester fogadta. A vendégek megtekintették a sportmúzeumot és a Bárány uszodában is úsztak.
Bárány István családját látta vendégül Egerben a polgármester. A híres úszó özvegye, lánya, unokái és dédunokái tettek látogatást a városban. A család egyik fele Mezőkövesden él, a másik Amerikába költözött. Bárány István lánya minden évben felkeresi Egert, de így együtt most járnak itt először.Mint mondták a családban szinte mindenki úszik, kisebb – nagyobb sikerekkel. Úgy tűnik Bárány István tehetsége egyik Amerikában élő dédunokájában öröklődött. Jackson több bajnokságot is nyert már Amerikában. Egerben pedig csak egy vágya volt.
A vágyam főleg az uszoda volt, mert szerettem volna abban a medencében úszni, ahol a dédapám annyit gyakorolt és annyi érmet nyert. És ami róla van elnevezve. Ezt nem szeretném kihagyni – mondta Jackson Connor McCarty Bárány István dédunokája. Nem is kellett. A városházáról először a sportmúzeumba, majd a Bárány uszodába vezetett a család útja, ahol Jackson vágya is teljesülhetett.Az egri Bárány uszoda 1925-ben készült el. Bárány István édesapja, Bárány Géza tervezte. Ez volt az ország első szabályos 50 méteres versenyuszodája. Az utánpótlás nevelés színtere jelenleg felújításra vár, a tervek már megvannak.
Bárány István 1907-ben született Egerben. Úszásban olimpiai ezüst- és bronzérmet szerzett, edzőként, sportvezetőként is dolgozott. 1995-ben Budapesten hunyt el. A családja azt tervezi évente legalább egyszer felkeresik Egert és a Bárány uszodát is.