A Sipotéka könyvesbolt kirakatát találta a legszebbnek a zsűri. A kirakatversenyt már ötödik éve rendezi meg a Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesület. Most Gárdonyi volt a téma.
Idén tizenhat belvárosi kirakat nevezett a versenyre. Bár kevesebb üzlet indult, mint szokott, talán ez köszönhető volt annak is, hogy a téma – Gárdonyi születésének 150. évfordulója – nem volt túl könnyen megjeleníthető – mondta Szabó József, a Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesület elnöke. Arra biztatott mindenkit, hogy sétáljanak egyet a belvárosban, nézzék meg a kirakatokat. A zsűri debreceni elnökét idézve Szabó azt mondta: nincs szégyenkeznivalója Egernek, az üzleteknek.
Habis László polgármester augusztus 19-ét igazi civil ünnepnek nevezte. Ekkor emlékeznek az egriek Szent Istvánra, aki a püspökség létrehozásával megalapította a várost. Megpróbálnak minél több civil szervezetet bekapcsolni ebbe a civil ünnepbe – így ezen a napon adják át a kirakatverseny győzteseinek a díjakat – mondta. Az öttagú zsűri különdíjat ítélt oda a Szemfény Optikának, harmadik helyezett lett a Bad Boys és a Baró Bőr, második a Per Solo. A legszebbnek a Sipotéka könyvesbolt kirakatát találta a zsűri. A közönség is szavazhatott, nekik a Bizsu Centrum tetszett legjobban.