Még nem kezdődött el az 1,7 milliárdos felújítás, de 13 helyszínen már dolgoznak a várban. Egyik ebből magánberuházás, tizenegy helyen kisebb állagmegóvást végeznek, és százmilliót fordítanak a Zárkándy-bástyára. Ez a bástya már nemcsak életveszélyes volt, hanem a vasúti közlekedést is veszélyeztette.
Bontanak a képtár épületében. Év végére vagy 2014 elejére étterem áll majd itt. Egy ÉMOP-pályázat segítségével magánberuházásban készül a vendéglátóhely. Ez az egyik helyszín, ami most, néhány hónapon belül megújul a várban.
– A stabil kövekig vissza kellett bontani – a Zárkándy-bástyáról beszél Berecz Mátyás igazgató. Ez a bástya nemcsak életveszélyes, hanem már a vasúti közlekedést is veszélyeztette. Most megállítják az állagromlást, statikailag megerősítik. A munka megközelítőleg 100 millió forintba kerül, a pénzt az MNV Zrt adja. A város és az MNV megállapodása értelmében az MNV ezen felül még 80 millió forintot biztosított a sürgős munkákra. Ehhez járult hozzá Csákvári Antal a képviselői keretéből 1,6 millió forinttal. Tizenegy helyszínen végeznek kisebb felújításokat, állagmegóvást.
Érinti a felújítás az igazgatósági épületet, a palota kéményeit, a nyugati oszlopát, az északi kaput, megerősítik a déli várfalsétány mellvédjét, a kazamata felső ágyútermének homlokzatát, a Földbástya külső falát, helyrehozzák a kazamata kútját, a Gergely-bástya külső homlokfalát. A sürgős munkákat idén még befejezik. Az 1,7 milliárdba kerülő, turisztikai attrakció fejlesztés a közbeszerzési eljárásnál tart, október végén megindul a kivitelezés. Ez a vár területének 20 százalékát érinti majd, a közműveket mindenhol cserélik.