Szűz Máriát dicsérték a hívek vasárnap a gyöngyösi Fájdalmas Anya búcsún. A Máriás találkozóra több ezren érkeztek az ország számos pontjáról és határainkon túlról is. A népviseletbe öltözött fiatalok és idősek a hagyományokhoz híven elhozták egyházközségük hordozható Mária-szobrát. A találkozót idén is körmenet zárta.
Máriás fiatalok és Máriás szobrok vonulnak a gyöngyösi ferences templom előtti téren. A hívek az ország több pontjáról népviseletbe öltözve képviselték saját településüket. A szentmisére és a körmenetre pedig saját egyházközségük hordozható Mária-szobrát hozták el. A Fájdalmas Anya búcsút már nyolc éve szervezik Gyöngyösön. A Máriás csoportokat egyenként köszöntötték a gyöngyösi templom kertjében felállított oltárnál. A fajsziak Mária-szobrát most áldották meg, hiszen először hozták el a találkozóra. A köszöntések után ünnepi szentmisével folytatódott a búcsú, melyet Urbán Erik ferences atya, a csíksomlyói kegyhely igazgatója vezetett. Szent beszédében a közösség erejéről és a hagyományok fontosságól is szólt.A szentmise után körmenetet tartottak Gyöngyös belvárosában. Az ország számos települése mellett Erdélyből és Felvidékről is érkeztek zarándokok. A búcsú ünnepét a Gyöngyösi úrangyala imádság zárta.