Egy Beckett dráma és egy egy országos bábművészeti találkozó is szerepel a Harlekin Bábszínház új programjában. Éry-Kovács András igazgató első teljes, saját tervezésű évada sok újdonságot ígér gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A társulat nyílt napon találkozott a színházszerető családokkal.
Ez a rendhagyó utcai felvonulás is része volt a Harlekin Bábszínház Nyílt Napjának. A művészek óriásbábokkal, gólyaláb bemutatóval, dobbal, harmónikával, klarinéttal hívogatták az érdeklődőket a színházba. A nyílt napot nem pusztán közönségcsalogatónak szánták.
Éry-Kovács Andrásnak ez az első teljes, saját tervezésű évada, amely sok újdonságot ígér gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Daljátékot és egy Beckett drámát is bemutat a társulat. A színház udvarán előadott humoros performance sem véletlen. Az igazgató célja, hogy utcai előadásaikkal csatlakozzanak a város programjaihoz. 2014-én tavaszán egy országos szakmai, bábművészeti találkozót is szervez a színház Egerben.
A nyílt napon kreatív programok is voltak például dalolgató-táncház, és kézműves foglalkozás. A családok két bábmesét is megnézhettek: a Sárkányölő Krisztiánt, valamint a Piroska és a Farkast.
A színház idei, első bemutatója az Aranypatájú Kiscsikó lesz október 4-én, amelyet a Babszem Jankó Gyermekszínházzal közösen hoztak létre.