Az Eventus művészeti iskola hatvannégy elsős diákja tett fogadalmat a megyeházán. Arra tettek esküt, hogy legjobb tudásuk szerint végzik tanulmányaikat az intézményben.
Így esküdtek a gólyák az Eventus avató ünnepségén. A fogadalomtétel után Rázsi Botond alpolgármester egyenként fogadta a diákokat a város polgárává. Sajtos Attila az intézmény igazgatója is köszöntötte az első éveseket. Kiemelte: büszke arra, hogy 22 évvel ezelőtt mert nagyot álmodni, hiszen ekkor indította el a művészeti iskolát Egerben. Jövőre pedig az intézmény nappali művészeti képzése már húsz éves lesz. Az új tanévben 64 első éves diák kezdte meg tanulmányait az Eventusban. Mozgókép, grafika és animáció szakon tanulnak.