A Városgondozás munkájával, a szolgáltatásokkal ismerkedhettek meg a Felsővárosban az érdeklődők. A program elsősorban a gyerekeket vonzotta, de ez nem is baj: a nevelés náluk kezdődik, ha ők megtanulják például azt, hogy hogyan működik a szelektív gyűjtés, használni is fogják. Sós István alpolgármester azt mondta: jövőre duplájára emelkedik a lerakási járulék, ezért el kell érni azt: minél kevesebb újrahasznosítható hulladék kerüljön a szemétbe.
A kisfiúk most nagyon jól jártak. Csupa olyan tárgyat mutattak be a Felsőváros egyik terén, ami az erősebb nem 5 év alatti tagjait vonzza. Így például locsoló- és kukásautót, felvehető sisakot. Ráadásul az autókba még be is lehetett ülni.
Bábozás hulladékból készült bábbal, intenzív osztály flakonokból. Hulladékból készült szobrokat, játékokat mutatott be Missura Lajos. A szelektív birodalomba a belépődíj egy mosoly volt.
A gyerekek írhattak tesztet, és ha részt vettek a versenyeken, ajándékot is kaptak. Kivitték a térre a gyepmesteri telepen élő kutyákat. Amelyik megtetszett, örökbe is lehetett fogadni. A Városgondozás veterán, 31 éves locsoló kocsiját is bemutatta. Úgy tervezik, a gép a szorosan vett barokk belvárosban fog szolgálatot teljesíteni.
A Városgondozás nyílt napot már korábban is tartott, most csatlakoztak a kuka kultúra országos rendezvényhez.
A lakosságot nagyon rövid idő alatt meg kell ismertetni a hulladékgyűjtés szelektív módszerével, hiszen jövőre ez már zsebre megy – mondja Sós István alpolgármester. A lerakási járulék duplájára emelkedik, így nem mindegy, mennyi szemetet szállít el a Városgondozás. Azt tervezik: valamiféle ösztönzőrendszert is bevezetnek, hogy csökkenjen a hulladék mennyisége, minél kevesebb újrahasznosítható hulladék kerüljön a szemétbe.