Hatszáz gyerek védte a várat szombaton. A 35 csapat 12-12 feladatot teljesített. Gurítottak tüzes kereket, fogtak el török kémeket, lőttek íjjal, hordoztak borsót a dobon. Ez volt a 31. várjáték.
Harmincöt csapat gyülekezett a Dobó téren. Mindannyian hatodikosok. Egerből és a megye iskoláiból érkeztek.
1552-ben az egriek olyan tettet vittek véghez, amiből ma is sokat lehet tanulni: például összetartást is kitartást – köszöntötte Saárossy Kinga alpolgármester a gyerekeket.
A csapatok az Egri Vitézlő Oskola vezetésével vonultak fel a várba.
A püspöki palota előtt Dobó István köszöntötte a várvédőket. Azt mondta: azzal, hogy 461 évvel ezelőtt az egriek megállították a törököt, hitet, bátorságot adtak más várak védőinek is.
A 35 csapatot három útvonalra osztották be a szervezők. Mindhárom útvonalon 12 feladat várta őket.
Előzetes feladatként zászlót varrtak, csatakiáltást költöttek, de terveztek is. A legjobb munka lesz a jövő évi medál alapja. A csapatokat folyamatosan indították, akik még vagy már nem versenyeztek, kézműves foglalkozáson vehettek részt: ágyúgolyót gyúrtak, iniciálét készítettek. Gurítottak tüzes kereket, másztak a várfokra, kergették a török kémeket, lőttek íjjal. Ez volt a 31. várjáték, közel 600 gyerek vett részt rajta.