Egerben tartják a Gárdonyi-emléknap országos rendezvényét. Mint ismert: a parlament tavasszal október 17-ét Gárdonyi-emléknappá nyilvánította. Kiállításmegnyitókkal és szakmai bemutatókkal, vitézi próbával, este pedig komolyzenei koncerttel emlékezik a város 1552. október 17-ére és Gárdonyi Gézára. Ezen a napon egy időkapszulát is elhelyeznek a Gárdonyi-emlékházban, 50 év múlva bontható ki.
Október 17-éről két szó juthat egy egri eszébe: az, hogy Gárdonyi és az, hogy „elmentek” – ez ugyanis a regény egyik kulcsmondata – mondta Rázsi Botond alpolgármester a Gárdonyi-emléknapról tartott sajtótájékoztatón. A törökök elvonulására több mint tíz éve emlékezünk, 2002 óta ez a nap az egri vár napja. Idén pedig egyben országos Gárdonyi-emléknap is. Az alpolgármester szerint október 17-én az ország ismét Egerre fog figyelni.
Muzeológusok mutatják majd be a kiállításokat, megnyitják az élő Gárdonyi kamarakiállítást, itt láthatók majd azok a kéziratok is, amelyeket a Gárdonyi-emlékévben vettek meg – ismertette az október 17-ei programokat a Gárdonyi-hagyaték kezelője, Szalainé Király Júlia. A gyerekeket vitézi próba és vitézzé avatás várja, kihirdetik a Tollal a csillagokig országos irodalmi vetélkedő eredményét. Időkapszulát helyeznek el, amely 2063-ban, Gárdonyi születésének 200. évfordulóján nyitható ki. A program a líceum kápolnájában komolyzenei koncerttel ér véget.
Egerben idén még rendeznek Gárdonyi-napokat, decemberben Gárdonyi karácsonyt, és hátra van még az emlékév záró rendezvénye a Zeneakadémián. Berecz Mátyás, a vármúzeum megbízott igazgatója azt hangsúlyozta: ennek a napnak országos ünnepé kellene válnia, hiszen Eger hősei Egész Európáért harcoltak, megérdemelnék ezt az elismerést.