Papírba csomagolták vasárnap éjjel a Végvári vitézek szoborcsoport egyik alakját. Azt, hogy kik és miért burkolták be az alkotást egyelőre nem tudni. Csak találgatják, hogy fiatalok vicce, vagy figyelemfelhívás volt.
A Dobó téri kamera éjszakai felvételein is látszik, ahogy fél tíz körül néhányan körbe állják a szoborcsoport egyik alakját és csomagolni kezdik. A török lovast egy óra múlva már papír borította, rajta ragasztószalaggal.
Ezt láthatták ma reggel azok, akik a város főterén jártak. Sokan találgatták ki és miért csomagolta be a szobrot. Egy biztos: nem a tervezett elszállítás miatt került papír alá az alkotás egy része. Arról, már korábban döntött a közgyűlés, hogy a lovasszobrot a Dobó tér felújításakor elviszik jelenlegi helyéről, a Szúnyog – közben helyezik majd el. Erre a műveletre azonban még várni kell. Azt nem tudni, hogy a szobrot tiltakozásképpen, vagy csak viccből csomagolták-e be. Ami biztos, hogy csak rövid ideig lehetett így látni a török katonát és lovát. Délelőtt 10 órakor a városgondozás munkatársai kicsomagolták.