1956 mementó keletnek és nyugatnak is, intő jel mindenkinek, aki el akarja nyomni népünket – mondta Csank István, az 56-os Szövetség elnökségi tagja a színházban tartott városi megemlékezésen. A közelmúltban elhunyt Tóth Sándor vezetőségi tag ünnepi beszédét olvasta föl. Felhívta a figyelmet arra is: páratlan szabadságharc volt az 56-os, a magyar nép szabadon akart dönteni arról, hogy él.
Ünnepi szentmisével és térzenével kezdődött az október 23-ai megemlékezés. A Hatvanas ezred emlékműnél az Egri Obsitos Fúvószenekar játszott. Azért vagyunk szabad magyarok, mert voltak,és ma is élnek olyan emberek, akik képesek a végtelen áldozatra – mondta Habis László polgármester a színházban tartott városi díszünnepségen. Megmozdultak, amikor tenni kellett. Mi a mában tudunk cselekedni, jövőt formálni – hangsúlyozta a polgármester. Sokáig sokféleképpen neveztük 56-ot, akkor a lánctalpakkal együtt a történelemhamisítás is bejött Magyarországra.
A köztünk lévő hősökkel, az egykori 56-osokkal való találkozás éltesse hitünket a magyar nemzetben, az igazságban, a szabadságban – hangsúlyozta Habis László. Az ünnepségen díjakat, elismeréseket adtak át. Bárány Attila, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke Pro Agria szakmai díjat, Rudinszky Ádám Eger kiváló sportolója, Bauer Balázs Kiváló egri diák, ketten, Kun Zita és Szilvási Gréta Jó tanuló, jó sportoló elismerést kaptak.
Az 56-os Szövetség elnökségi tagja, dr. Csank István Tóth Sándor, elhunyt vezetőségi tagjuk beszédét olvasta föl. Az 1956-os forradalom és szabadságharc elbukott ugyan, de 12 napig a szabadság fényének éltető erejével sugározta be a magyar népet – mondta. Csank István szerint megmutattuk a világnak, hogy bár lehet a magyarokat a diktatúra erejével egy ideig saját érdekeik ellen kényszeríteni, de utána viselniük kell az elnyomóknak tetteik következményeit. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a magyar nép szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen él. Legyen 1956 mementó keletnek, és annak a nyugatnak, amely a kisujját sem mozdította értünk – fogalmazott dr. Csank István.
A városi díszünnepség a Kossuth Zsuzsa Középiskola Tűzvirág drámacsoportjának műsorával folytatódott, majd az önkormányzat, intézmények, pártok, civilek koszorúztak a Hatvani kapu téren, az 56-os emlékműnél.