A 15 éves Dósai Nemzetközi Művésztelep gyűjteményéből szerveztek kiállítást a Templom Galériában. Akril, színes tus és akvarell képek mellett fotókat, kollázsokat és installációkat is bemutattak. A tárlat november 24-éig látogatható.
A Templom Galériában rendeztek kiállítást a jászdózsai művésztelep gyűjteményének válogatott munkáiból. Az alkotótábor 15 éve működik. A művészek két hetet töltenek a településen nyaranta.
A gyűjteménnyel kapcsolatos válogatás szempontjait a templom is meghatározta, hiszen egy nagyon kötött tér, mégis sikerült azt változatos munkákkal berendezni. Akadt kollázs, fotó, litográfia, installáció, de zömében akril, színes tus és akvarell felhasználásával készültek az alkotások. A jászdózsai művésztelep körülbelül tíz ember munkájával kezdődött. Már az első évben nemzetközi mércével hívták meg a vendégeket. Eleinte főleg Romániából, Ukrajnából, később Latin-Amerika és Európa többi országából.
A megnyitón Fajcsák Attila, Gulyás Gergely és Tresó Balázs lantjátékát hallgathatta a közönség.
A tárlat november 24-éig látogatható a Templom Galériában.