Több mint másfél milliárd forintból korszerűsítik a szilvásváradi lovasközpontot kormányzati támogatással – jelentette be dr. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a településen. A szilvásváradi komplexum fejlesztése része az utóbbi harminc év legnagyobb hazai lovas fejlesztésének.
Az elmúlt évtizedek legnagyobb lovas fejlesztését hajtja végre idén a kormány – mondta el dr. Budai Gyula Szilvásváradon. A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: Szilvásvárad lesz a fejlesztések egyik fő helyszíne. Európa lovassportjának élvonalába emelkedhet a település.
A hetvenes években épített szilvásváradi lovasstadion megérett a felújításra – fogalmazott a Ménesgazdaság igazgatója. Az új létesítmény már négy évszakos lesz, így időjárástól függetlenül az év bármelyik szakában hozhatók ide versenyek.
Lázár Zoltán hétszeres fogathajtó világbajnokot is személyes emlékek kötik Szilvásváradra.
A tájékoztatón elhangzott még, hogy az idei beruházásokkal Magyarország felzárkózhat a legnagyobb lovasnemzeteknek számító Anglia és Hollandia mellé.