Helyi termékek kóstolása, szakmai előadások, beszélgetések, este pedig koncertek – erről szól a kétnapos Agria Tájexpo a Bolyki pincénél. A szervező Egri Újságíró Egylet a helyi értékeket, a vidék megtartó erejét szeretné megmutatni. A látogatók megkóstolhatják és megvásárolhatják az Eger környéki élelmiszereket, például szarvasgombás finomságokat, kézműves sajtokat, gyógy- és fűszernövényeket. Este Gőgös Gúnár Party – koncertekkel, slammel és ludas kásával. A belépés egész nap ingyenes.
Az Agria Tájexpó az Egerben és ötven kilométeres vonzáskörzetében élők seregszemléje, a gazdáknak kiállítás és vásár, továbbképzési lehetőség. A résztvevők hallhatnak előadásokat a pályázati lehetőségekről, foglalkoznak azzal is, miért vásároljunk helyi terméket, miért vezették be a Magyar Nemzeti Park védjegyet.
Az egész napos program ingyenes, lehet kóstolgatni. A termékek bemutatója, a szakmai program szombaton tíz órakor kezdődik, délután négyig tart. Este ludaskása, hét órától slam poetry, nyolctól az Ethnofil lép fel, majd Izzítás, Dj. Bolyi & DJ. Turcsányi. Vasárnap adják át a Minősített helyi termelő díjat és az Expo díját. Ezen a napon beszélgetésre várják a gazdákat, a téma a direkt értékesítés és a piacra lépés lehetőségei.