250 millió forintot kap még idén a kifizetetlen számlák rendezésére a kormánytól az egri kórház. A hírt dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő jelentette be ma Egerben. Ebből az összegből az intézmény tartozásainak felét tudják kiegyenlíteni. Az ország valamennyi kórháza részesült az újabb adósságkonszolidációban, összesen 33 milliárd forintot osztottak szét. Heves megyébe ebből 870 millió érkezik.
Az önkormányzatok adósságkonszolidációja után most a kórházakon a sor – kezdte tájékoztatóját Nyitrai Zsolt. A képviselő azt mondta: 2010 előtt a szocialista kormány eladósította, sőt eladta a kórházakat, a jelenlegi meg akarja menteni őket. A politikus hozzátette: még ebben az évben szétosztanak 33 milliárd forintot a ország valamennyi kórházának adósságrendezésére.
Ezen a pénzen az egri, a gyöngyösi, a hatvani, a mátraházi és a parádfürdői kórház osztozik. Az Egri Markhot Ferenc Oktatókórház közel 250 millió forintot kap meg még ebben az évben.
A kórházaknak még idén fel kell használniuk a pénzt adósságrendezésre, akik ezt nem teszik meg az év végéig, azoknak vissza kell fizetniük a kapott összeget.