Egri FC – Felsőtárkány 1-4

A labdarúgó NB III-ban az elmúlt hétvégén a 15. forduló mérkőzésit játszották csapatok. Az Eger – Felsőtárkány találkozón a rutinosabb vendégek az utolsó negyedórában háromszor voltak eredményesek, 4-1-re nyert Egerben a Felsőtárkány. Szombaton – a tavaszról előrehozott első fordulóban – ismét hazai pályán játszik az Eger, amikor a Putnok lesz az ellenfél.

Szombaton a labdarúgó NB III. 15. fordulóban a Felsőtárkányt fogadta az Egri FC együttese. Ha nem is rangadó, de mindenképp kiemelt szomszédvári találkozó volt ez a meccs. A rutinosabb játékosokból álló, fehér mezben játszó vendégek már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést. Ekkor Szurkos jobboldali beadására Béres Ferenc érkezett jó ütemben és védőjét megelőzve fejelt az egri kapuba, 0-1. Fordulás után a az utolsó negyedórában kiszakadt a gólzsák. A 76. percben Barzsó tört be az egri ötösön belülre. A keresztbe lőtt labdára Laurinyecz érkezett, közelről nem hibázott, 0-2. Négy perc múlva Vágó vezette fel a labdát. 25 méterről hirtelen lövésre szánta el magát. A labda az elvetődő Illyés mögött a kapuba vágódott, 0-3. Öt perccel később – a sok hazai lesgól után – Ablonczyt ugratták ki az egriek. Az egri középpályás a kifutó Roza mellett perdített a kapuba, 1-3 és még nem volt vége. A 89. percben Laurinyecz balról adta be a labdát. Romhányi elvetődve fejelt, a labda a kapufa segítségével került a hálóba, 1-4. Akart az Eger, de a nagyobb rutin előtt fejet kellet hajtaniuk.
A többi eredmény, főleg az alsóházból, úgy alakult, hogy az utolsó négy meccséből hármat elvesztő Eger visszacsúszott az utolsó előtti helyre. A Jászapáti és a REAC is élcsapatok ellen szerzett pontot, így az alsóház egyre sűrűbb. Elől közben a Létavértes gyengélkedését kihasználva a Kazincbarcika vette át a vezetést. A Tiszaújváros éppen ellenünk kapott lábra, azóta egyre jobban szerepelnek, mint ahogy a Nyírbátor is kapaszkodik.
Bár ez volt az őszi utolsó forduló, a tavaszról előrehozott első fordulót november 30-án még lejátsszák a csapatok, amikor is majd a Putnok érkezik Egerbe a 13 órakor kezdődő mérkőzésen.

NB III. Keleti-csoport, 15. forduló. 2013. november 23.
Egri FC – Fortress Felsőtárkány SC 1–4 (0-1)
Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion, 250 néző. V.: Gyarmati II Tibor (Baghy Csaba, Fodor Richárd)
Eger:Illyés – Varga M., Topčagić, Szabó R., Mikó – Ablonczy, Haburcsák, Milić (Molnár T., 81.), Háda – Milovanović (Nagy T., 71.), Palcu. Technikai vezető: Molnár Róbert.
Felsőtárkány:Roza – Szurkos (Busai, 46.), Kaszás, Elek N., Katona – Vágó, Barzsó, Romhányi, Béres (Balogh D., 83.), Laurinyecz – Montvai (Olasz J., 16.). Szakmai igazgató: Détári Lajos.
Gólszerző: Béres (0-1, 8.), Laurinyecz (0-2, 77.), Vágó (0-3, 81.), Ablonczy (1-3l, 86.), Romhányi (1-4, 89.).
Sárga lap: Milić (22.), Kaszás (22.), Haburcsák (34.), Elek (54.), Topčagić (89.)

Az NB III. Keleti-csoport további eredményei:
FC Hatvan – Nyírbátori FC 1-3
Kazincbarcikai SC – Ebes FC 2-0
Egri FC – Fortress Felsőtárkány 1-4
Cigánd SE – Létavértes SC 97 1-1
Hajdúböszörményi TE – Veresegyház VSK 2-2
Ferencvárosi TC II – FC Tiszaújváros 1-2
Rákospalotai EAC – Putnoki FC 1-1
Debreceni VSC-DEAC – Jászapáti FK 1-1

Következik:
NB III. Keleti-csoport, 16. forduló
Egri FC (15.) – Putnok FC (4.)
2013. november 30., szombat, 13:00. Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion