Oklevélátadóval zárta az évet az Agria Universitas Egyesület. Az egyesület által négy éve indított Agria Közéleti Akadémián részt vevők vehették át elismeréseiket. Az évzárón elhangzott még: tanulmány utakkal, középiskolás versenyek szervezésével volt mozgalmas a 2013-as év.
Mozgalmas évet zárt az Agria Universitas Egyesület. Amerikai, kínai és ausztriai tanulmányutakon vehettek részt a tagok idén. E mellett középiskolásoknak szervezett versenyeket az egyesület és idén is sikeres volt a Junior Expo. Az évzárón adták át az egyesület által négy éve indított Agria Közéleti Akadémia okleveleit is.
Idén a közélet húsz szereplője vett részt az akadémia előadásain, köztük jogászok, közgazdászok, politikusok. Elhangzott: az egyesület a hatékony kommunikáció eszközével igyekszik jól működő közösséget formálni az egri közéletben. Rázsi Botond alpolgármester is megköszönte az egyesület hatékony működését. Hozzátette: az önkormányzat számít a tagok aktivitására 2014-ben is.