Eddig hetven vállalkozás és 15 önkormányzati cég iratkozott föl a kedvezményt adók listájára. Az Eger-kártyával olcsóbban mehetünk például moziba, színházba, fürdőbe, de vásárlásra is használható majd. Két mobiltelefonos applikációt is készíttet a város, az egyik az önkormányzati ügyintézésben segít, a másik pedig elsősorban turistáknak szól majd: tematikus séták, nevezetességek, de találhatunk benne látnivalókat, vendéglátóhelyeket. Az Eger-kártya és a két applikáció első verziója január végére készül el.
Az egyik applikáció az önkormányzati ügyintézésben segít majd. Az alpolgármester azt magyarázza: lehet majd ezzel parkolni, sőt, aki kátyút, illegális hulladéklerakót talál, így is jelentheti.
Emellett egy turisztikai applikációt is készíttet a város, egyszerűbbé válik például a szállásfoglalás, tartalmazza majd az egri rendezvényeket, a turistáknak ajánlott látnivalókat, tematikus sétákat is. Készül az Eger-kártya. Minden hat éven felüli egri és a főiskola nappali tagozatosai kártyabirtokosok lehetnek. A minimális kedvezmény, amit a hetven vállalkozás és a tizenöt önkormányzati cég ad, öt százalék, de ez elérheti az ötven százalékot is vagy akár ingyenes is lehet. Csatlakozott többek között a színház, a mozi, a strand, a vár. A cél az, hogy minél több szolgáltatást tegyenek kedvezményesen elérhetővé – mondja Rázsi Botond alpolgármester. A kártya két évre szól, az ára ezer forint plusz ÁFA.
Vannak olyan kezdeményezések, amelyek azt célozzák: a város kereskedelmi vonzását, idegenforgalmi hírnevét erősítsük – mondta Habis László polgármester. Az egyik ilyen az Eger-kártya. A kártyát egyre erősebbé szeretnék tenni, hogy a szolgáltatók, az üzleti szféra, a város lakossága is hasznát lássa – hangsúlyozta a polgármester.