Minősített Közművelődési Intézmény Címet kapott az Egri Kulturális és Művészeti Központ. Az elismerést Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vette át a magyar kultúra napján Kovács Katalin, az intézmény igazgatója.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium írt ki pályázatot olyan intézmények számára, amelyek a közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Ezen a pályázaton vett részt az Egri Kulturális és Művészeti Központ és nyerte el a Minősített Közművelődési Intézmény Címet. Az EKMK-nak igen szigorú minőségi kritériumoknak kellett megfelelnie.
Kovács Katalin hozzátette: az intézmény azzal a három közművelődési tevékenységgel pályázott, mely a legstabilabban folyik az intézményben: ez a táboroztatás, a felnőtt és gyermek művelődő közösségekkel való együttműködés és a rendezvényszervezés. Az EKMK már hat helyszínen folytatja tevékenységét: a Forrásban, a Bartakovics Béla Közösségi Házban, a Vitkovics-házban, az Ifi-pontban, a Márai Látogatóközpontban és a Templom Galériában. A magyar kultúra napján átadott Minősített Közművelődési Intézmény Címet az Egri Kulturális és Művészeti Központ mellett még Tiszakécske és Kecskemét közművelődési intézménye érdemelte ki.