Az ország természeti értékeit mérte föl a Pro Vértes Közalapítvány hazánk minden pontján. Összesen 1200 helyi jelentőségű védett természeti területet vizsgáltak meg az utóbbi két évben. Most a megőrzésen a sor, ehhez pedig önkormányzatok, civil szervezetek segítségét kéri a közalapítvány.
Többek között ezzel a kisfilmmel összegezte munkáját a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány Egerben. A közalapítvány az eddigi legjelentősebb hazai természetvédelmi programot zárta le, mely során 1200 helyi jelentőségű védett természeti terület felmérését végezték el. Most minden megyeszékhelyre ellátogat az alapítvány, hogy az ország minden pontján élők megismerhessék természeti környezetüket.
A felmérés megtörtént ugyan, ezeket a területeket azonban gondozni is kell . Ezt a helyi önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények bevonásával valósítaná meg a közalapítvány.
Heves megyében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei segítették a felmérést. Elhangzott még, hogy a program lezárásával egy új korszak kezdődik: a területek megóvásáé. Ehhez helyi szinten minden segítséget megkapnak majd a települési önkormányzatok.