Plágiumvád – Sós Tamás perel

Áll elébe minden hivatalos eljárásnak – ez olvasható Sós Tamás szocialista országgyűlési képviselő közleményében. Pénteken a Hír TV egyik műsorában arról volt szó: 68 olyan szövegrészt találtak, amely forrásmegjelölés nélkül szerepel a szocialista politikus doktori disszertációjában. Sós Tamás azt mondja: dolgozata saját kutatásain alapul, és visszautasítja a plágium vádját.

Szakképzés az észak-magyarországi régióban – erről a témáról írta 2010-ben Sós Tamás doktori disszertációját. A Hír TV azt állította Célpont című műsorában: 68 olyan részt találtak, amely egyezik mások korábbi tudományos munkájával, és ezek a szerzők, tanulmányok forrásként nincsenek feltüntetve a szocialista politikus disszertációjában. Azt is állították: mások is segítettek Sós Tamásnak a disszertáció megírásában.
A szocialista országgyűlési képviselő erre közleményben reagált. Szerinte a televízió nehezen viseli, hogy jogerősen pert vesztett vele szemben. Úgy fogalmaz: ezt a pert is elveszítik majd, amit a Célpontban most elhangzottak miatt indít. Határozottan állítja, hogy a dolgozata saját kutatásain alapul, és visszautasítja a plágium vádját. Áll elébe minden hivatalos eljárásnak – zárja közleményét az országgyűlési képviselő.