A Dobó István szobor leemelésekor hátul a restaurátorok egy nyílást vágtak a szobor talapzatánál. A lap belső részén egy üzenet volt olvasható 1907-ből, amit az öntőmesterek „küldtek” a jövő emberének. Többek között ez a bronzlap is Erdőkertesen van, ahol most a szobrok kiegészítő elemeinek, így a Dobó szobor talapzatán elhelyezkedő láncok, gömbök és félholdak pótlásán dolgoznak a restaurátorok.
Korábban már bemutattuk, hogy hogyan lehetett a Dobó szobor belsejében levő rögzítő csapokhoz hozzáférni. Akkor egy ablakot vágtak a talapzaton, aminek a belső oldalán egy 107 évvel ezelőtti üzenet olvasható:
“Találkozunk mi majd egykor föld és göröngy köszt, por alakban.
Gally Mihály
Hovanecz János
1907. agu. 8.” /Eredeti írásmódot használtunk a “köszt” és az “agu” esetében/
Ez ma is bevett szokás az öntőmesterek és a restaurátorok körében.
– Nem számítottunk rá, de amikor levettük, akkor nézzük, hogy “úristen, ezen van egy írás!” Nagyon meglepődtünk és örültünk is neki – idézte fel a felfedezés pillanatait Böjte Horváth István, okleveles szobrászművész.
Lehet látni, hogy a szobor felhelyezésénél is ez volt az utolsó lap, amit a többitől eltérően kívülről, bronzcsavarokkal illesztettek a helyére, majd ezeket a csavarfejeket eldolgozták.
A szobor talapzatán levő láncokat, bronzgömböket és félholdakat az elmúlt évtizedek során többször kellett pótolni. Ezt általában acéllal oldották meg, ami a korrózió szempontjából nem a legjobb megoldás. Ezeket most újra kiöntik, de az eredeti állapot visszaállítása érdekében bronzból. A Dobó Gimnázium által adományozott bronzkoszorút is javítani kell. Ezek a kiegészítők később kerültek a szobor talapzatára.
– Mi arra gyanakodunk, hogy 1967-ben, amikor oda kerül a Végvári vitézek szoborcsoport, akkor átrendezik a teret, mert egy archív felvétel tanúsága szerint a térnek a központjában helyezkedett el eredendően a Dobó István szobor, egy lényegesen kisebb posztamensen. Akkor még nem voltak ilyen lánc körítései és ezek a kő gömbök, amin a török félhold és a láncokat összekötő bronzgömbök láthatók – tette hozzá Schütz Zoltán, okleveles restauráló-művész.
Az ezeknél használt technológiai megoldások is mások, mint a Dobó szobornál, hiszen az 1907-ben készült szobor hidegen, csapokkal, csavarokkal szerelt, míg a koszorú és a többi kiegészítő már hegesztéses eljárással készült. A Dobó szobor javítása, a lyukak hegesztése jövő héten indul.