Március 15-én ünnepeljük a szabad sajtó napját. Ez alkalomból az egri és a megyi önkormányzat, illetve a kormányhivatal vezetői köszönték meg az újságírók munkáját.
Március 15-én a forradalom kitörésének évfordulója mellett a 12 pont kinyomtatására, a cenzúra eltörlésére, Táncsics Mihály kiszabadítására is emlékezünk. A szabad sajtó napján köszöntőjében Habis László polgármester úgy fogalmazott, az a gondolkodó tollforgatók ünnepe.
Az idei sajtónapon az önkormányzat nem valamely újságírót kért föl, hogy ossza meg gondolatait a megjelentekkel, Zentai László médiareferens beszélt arról, hogy számára milyen a kapcsolattartás a kolégákkal. A Heves megyei sajtódíjat, az azzal járó ajándékokat idén Pilisy Csenge vehette át, aki közel húsz éve dolgozik a médiában.
Egykori kollégánk a TV Eger mellett több televízió munkatársa is volt, jelenleg a Gárdonyi Géza Színház sajtósa és a Kossuth Rádió tudósítója.