Harmati László vehette át a Consumer Friendly Trader címet Pintér Istvántól a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatójától. A nemzetközi tanúsítványhoz az elbírálás szempontjai között szerepelt, hogy a megelőző egy évben nem volt fogyasztói panaszbejelentés, valamint a jogszabályi kötelezettségeken kívül a vállalkozás plusz szolgáltatást is teljesítsen. Az egri hotel esetében ez az ügyfélszolgálat és panaszügyintézés volt.
Harmati László átvette a Consumer Friendly Trader címet Pintér István főigazgatótól. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2012-ben hirdetett pályázatot a Fogyasztóbarát Tanúsítványok megszerzésére. Ennek előzménye volt a 2011-ben útjára indított pozitív lista.
A már pozitív listás vállalkozásoknak nem kellett újrapályázni. A Harmati László tulajdonában lévő egri hotel fogyasztóbarát ügyfélszolgálat kategóriában nyerte el a Fogyasztóbarát Vállalkozás díjat 2012. október 2-án. A Hatóság 2013-ban hozta létre ennek nemzetközi „Consumer Friendly Trader” nevű változatát, amely az Európai Unió fogyasztóit is megcélozza.
Harmati László elmondta, fontosnak tartja a vendégek esetleges problémáik gyors és pontos megoldását. Az emblémát két évre nyújtja át a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.