A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet alapította 1962-ben. Az ünnepen minden évben a színházi élet egy-egy jelentős képviselője fogalmazza meg üzenetét. Idén a dél-afrikai drámaíró, rendező szövegét hallhatta a közönség a világ számos színpadán, így a Gárdonyi Géza Színházban is.
A színházi világnapon Brett Bailey gondolatait olvasta fel Habis László polgármester az egri teátrumban. Az ünnepet a párizsi Nemzetek Színháza 1952. március 27-ei évadnyitójának emlékére hívta életre. A színházi világnap célja, hogy minden évben a teátrumok kultúrateremtő erejére, a társadalom építésében betöltött szerepére hívja fel a figyelmet egy-egy üzenet. Az elsőt a költő, novellista, filmrendező Jean Cocteau fogalmazta meg.
A felolvasás után a Hippolyt, a lakáj című zenés darabot tekinthette meg a közönség.