A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár az állományból kivont könyvekből és 2013-as folyóiratokból idén is vásárt rendez. Hétfőtől szombatig, nyitvatartási időben a Központi Könyvtár aulájában lehet a régi könyvek és újságok között válogatni.
Sokan nem tudják, de ahhoz, hogy az itt látható új beszerzésű könyvek bekerüljenek a könyvtár állományába és kölcsönözhetőek legyenek, szükség van a gyűjtemény szervezésére. Ennek része a fölöslegessé vált könyvek, folyóiratok, dokumentumok leselejtezése, hiszen a valamikori sikerkönyvek – akár több példányban is – nem biztos, hogy a 21. században már olyan sok embert érdekelnek. Ilyenkor jön az állományselejtezés, ami a gyűjtemény szervező munka kevésbé ismert része. Ezt a munkát segítette, hogy az utóbbi két évben Uniós pályázat keretében a megyében több könyvtár állományát dolgozták fel elektronikus adatbázisba, amit itt is selejtezéssel kötötték egybe.
Évről évre visszatérő esemény ez a Bródy Sándor könyvtárban. A tapasztalatok és a visszajelzések szerint ezt igénylik is a könyvtárlátogatók. Igazi kincskeresés folyik ilyenkor az aulában. Nem mellesleg pedig az így befolyt összeggel is az állomány bővítését – a könyvtárosok szóhasználatával – a gyűjtemény szervezését segítik. A könyv- és folyóiratvásár nyitvatartási időben, szombatig tart.