Közel ötven diák vett részt a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen Egerben. A megyei forduló tétje az országos körre való továbbjutás volt. A fiatalok a katasztrófahelyzetekre készülhettek fel és betekintést nyertek az egyenruhások munkájába.
Eligazítással kezdődött az erőpróba. A megye iskoláiból 12 csapat alakult a katasztrófavédelmi verseny megyei fordulójára. Hat általános iskolás és ugyanennyi középiskolás csapat indult az egri vetélkedőn. Ahány csapat, annyi állomás várta a fiatalokat.
Kúsztak, céloztak, öltöztek a versenyzők. A legnépszerűbb mégis ez a magas mászófal volt.
A verseny elsősorban egy esetleges katasztrófahelyzetre készíti fel a diákokat. Megtanultak többek között tüzet gyújtani, kötelet hajtani, falra mászni. Ezen túl évről évre cél az is, hogy bemutassák nekik a pályát, a katasztrófavédelem működését.