Épül a közösségi ház és a játszótér a Szalában

Kitakarították és mélyítik a patakot, épül a közösségi ház a Szalában, hamarosan elkészül a játszótér. A Szalai Környezetvédő és Ifjúsági Egyesület elnöke, Bécsi Márton az mondja: amióta elkezdődtek a munkák, az ott élők is jobban figyelnek a környezetükre. Azt tervezgetik már, hogy milyen programokat indítanak majd a közösségi házban.

Már a növényeket ültetik a Szalában a játszótér mellett. Az úgynevezett kamasztanyán játszhatnak majd kispályás focimeccseket, lesz itt homokozó és helyeznek ki ide pingpongasztalokat. A Szala szociális rehabilitációjára a város 400 millió forint támogatást nyert az uniótól és a magyar államtól, százmillióval Eger is hozzájárul a munkákhoz. A Szalai Környezetvédő és Ifjúsági Egyesület elnöke azt mondja: az ott élők jobban figyelnek a környezetükre, amióta elkezdődtek a munkák. Nagy változást jelent majd, ha átadják a játszóteret és a közösségi házat.
Közben épül a közösségi ház is. Minden korosztályt szeretnének majd idecsábítani: a nyugdíjasoknak idősek napközi otthonát terveznek, a gyerekeknek fejlesztő és kézműves foglalkozásokat,játékokat. Azt szeretnék, ha szakmát adó tanfolyamok is indulnának majd itt. Az Érted Agria Alapítvány segítségével kortárs mentorokat is képeznek.
A projektbe tartozik még a garzonház felújítása, az útfelújítás, közműépítés a Szalapart és a Verőszala utcákban. A patakból már kiszedték a szemetet, a medret kimélyítették, néhol szélesítették. Ahol eddig köveken jártak át az egyik utcából a másikba, most kis híd áll. Ezt is hamarosan befejezik.