Összegyűjtött mondákon, legendákon és a hozzájuk kapcsolódó programokon keresztül mutatja be a Kárpát-medence kézműves hagyományait és jellemző mesterségeit a szerdán kezdődő Legendás Vidékjáró Napok programsorozat. A több napos rendezvényhez Heves megye néhány múzeuma is csatlakozott. A közelmúltban felújított kisnánai várban például kézműves vásárt, 3D-s mozi és több, a várhoz kötődő mendemonda is várja az érdeklődőket.
Itt a kisnánai vár bejáratában a tájház udvarában május elsejétől négy napon át kézművesek kínálják majd portékáikat.
Bent a várban pedig leginkább a mondáké lesz a főszerep. Az országos Vidékjáró rendezvénysorozat a Falusi Turizmus Országos Szövetségének kezdeményezésére indult el. Eddig feledésbe merült térségek, várak, kastélyok, mesterek és mesterségek kerülnek így a figyelem középpontjába. A hagyományőrző és kulturális programokkal budapesti és vidéki helyszíneken is találkozhatnak az érdeklődők április 30. és május 4. között.