Egerszalókon nem csak a sportegyesületre gondolnak, amikor felújítják a sportpályát és új öltözőt építenek. Olyan sportcentrumot kívánnak létrehozni, amit a település lakói és a vendégek is használhatnak.
Egyszerre két fejlesztés is fut most az egerszalóki sportpályán. Pályafelújítás miatt a megyei I. osztályú csapat idén a hazai mérkőzéseit Egerben rendezte. A locsolórendszer már elkészült, a füvesítés még folyik. Erre az Egerszalók SE 7 millió forint támogatást nyert, további 3 milliót az önkormányzat biztosított. A pálya mellett elbontották a régi öltözőt, helyette egy korszerű, a település hangulatához illeszkedő újat építenek. Tőgyi Gábor polgármester elmondta, a kivitelezés költségeit, 55 millió forintot az önkormányzat biztosítja. Az öltöző alapjába egy kis időkapszulát és szalóki bort helyeztek el az Egerszalóki Sportegyesület vezetői, együtt az MLSZ megyei igazgatójával és a polgármesterrel.
Jenei Károly, az MLSZ megyei igazgatója kiemelte, míg egy évvel ezelőtt 7-8 millióval volt fölüligényelve a pályázati keretösszeg, addig idén a megyének megállapított 111 millió forint helyett összesen 189 millió forintos igény érkezett a csapatoktól pályaépítési támogatásra. Az öltöző építését – utólag – 7 millió forinttal segíti a megyei igazgatóság.
A kivitelezést helyi, egerszalóki vállalkozók végzik. A tervek szerint az új öltözőt szeptemberben adják át.