A férfi vízilabda OB I. döntőjében eddig nem termett babér az otthon játszó csapatoknak. Pénteken az Eger nyert Szolnokon, hétfőn pedig a Szolnok Egerben. A három nyert mérkőzésig tartó párharc így 1-1-re áll. Folytatás csütörtökön, Szolnokon.
A szolnokiak már a pénteki találkozó után is azt mondták, hogy arra a meccsre jobban felkészült az Eger. Hétfőn viszont a szolnoki taktika lett a nyerő a Bitskey uszodában. Rögtön az első negyedben meg sem álltak öt találatig, közte olyan góllal például, mint Hosnyánszki utolsó pillanatos szabaddobás-csavarja, de a szerb idegenlégiósok is beindultak. Egri részről Gór Nagy surranós lövése és Zalánki próbálkozása talált utat Decker kapujába. 5-2-es szolnoki vezetésről Varga két találatával még feljött a ZF egy gólra, támadhattak az egyenlítésért, de innen megint kinyílt az olló: 7-4-rem vezetett a Szolnok.
A nagyszünetben vehették át a bronzérmeket a ZF-Eger női csapatának játékosai és szakvezetői, illetve a kapus Gangl Edina még egy kupát is kapott, mint a bajnokság legjobb kapusa.
A folytatásban, a harmadik negyed elején Kovács Gábor lőtt még egy gólt – 5-7 volt az állás – innen viszont a taktikusan játszó, jól védekező és minden cserejátékosát jól mozgató Szolnok volt csak eredményes. 11-5-re hazai pályán kiütötték a címvédő Egert.
Legközelebb csütörtökön, Szolnokon találkozik egymással a két csapat, majd jövő hét kedden ismét az Eger lesz a házigazda.