Kézművesség, ügyességi feladatok, akadálypálya, koncertek. Többek között ezekben próbálhatták ki magukat a gyereknapi rendezvényekre látogatók. A Szépasszonyvölgy, a vár és az Érsekkert programjai között mindenki megtalálhatta a kedvére valót.
A vár már harmadik éve szervez gyermeknapi programokat – idén ezt az egyik egri bevásárlóközponttal közösen tette. Játékos vetélkedőiket szombati napra időzítették, hogy ne ütközzön a kulturális intézmények rendezvényeivel. A két helyszín programjait kisvonattal kötötték össze.
A vitézi játékokon öt próbát kellett teljesíteniük a gyerekeknek. Az ügyességi feladatok között célba dobás, falmászás és akadálypálya is szerepelt. Az állomásokat sikeresen teljesítők oklevelet kaptak a vitézzé avató ceremónián.
A gyereknap előzményeként a vármúzeum Eger és környékének babáit kereste. A felhívásra több játék is érkezett, ezekhez külön-külön történetek tartoznak. Az én babám meséje – Játékbabák személyes történetekkel című kiállítás babáiról Császi Irén néprajzkutató muzeológus tartott előadást. A gyűjtemény a Dobó-bástya rendezvénytermében látogatható egy hónapig.
A Márai Látogatóközpont is foglalkozásokkal készült a gyereknapra. A gyerekek házi készítésű ragasztóval dolgozhattak termésképeiken a Szépasszonyvölgyben. A látogatók kipróbálták magukat a palacsintasütésben, szappant és virágképet készítettek, a legkisebbek pedig a játszóházban foglalták el magukat.
Vasárnap zenés, táncos, foglalkozásokra várták az Érsek kertbe látogatókat. Az Egri Kulturális és Művészeti Körpont szervezésében a gyerekek gyöngyöt fűztek, szalvétát ragasztottak, porcelánt és üveget festettek. A kézműves foglalkozások mellett a tudomány is szerepet kapott a programokon. Az Eszterházy Károly Főiskola Varázstornyának munkatársai többek között a folyékony nitrogén viselkedését vizsgálták az érdeklődőkkel, de voltak mechanikai, optikai kísérleteik is.
A sportokat kedvelőkre mászófal, hordón lovaglás és ügyességi feladatok vártak. A legbátrabbak pedig lecsúszhattak a kis tó fölött kifeszített kötélpályán.
Délután tánccsoportok, Krizbai Teca, majd a Honeybeast szórakoztatta a közönséget.